wr_techmeta 1

Miben segít a technika avagy miért nem elég néhány karó és egy labda?

Tulajdonképpen elég… 🙂 Ahogy a gyereknek is elég lenne meséskönyv és színesceruza, illetve az utakra is elég lenne a kerékpár, vagy a szekér. Meg sorolhatnánk még. A mai társadalmat viszont magával ragadta a technikai fejlődés. Nem azért kell tehát technika a 18 karó + egy deszka ütő + egy teniszlabda helyett, mert technika nélkül nem jó játék a méta. Sok helyzetben, és sok közösségben úgy jó a méta, ahogy van. Fontos, hogy nagyon összeszokott, és a szabályokat tiszteletben tartó csapat játssza, mert ha nem, akkor csak veszekedés lesz a vége. A cserkészek például nagyszerűen játsszák a métát.

Ha viszont azt szeretnénk, hogy egy csapatjáték olyanokat is vonzani kezdjen, akik nem szoktak ilyet játszani, akiket jobban leköt a számítógépes világ, akkor szükség van a mai modern technikára. Vonzóbb, érdekesebb egy jól kinéző, épített pálya, amely hang és fényeffektusokat használ, regisztrálni kell, és ledfal jelzi az eredményt.

A technika, a látvány odavonz és segít a játékban, de az élmény nagy része a közös játékból, a kapcsolatok mélyüléséből, a mozgás öröméből fakad.

Miért kell tehát a mi technikánk? Ennek több oka is van.

• Először, mert így érdekesebb, ingergazdagabb a játék a mai gyerekek, fiatalok, felnőttek számára is.

• Másodszor: mert a tévedés vagy csalás esélye szinte nulla, tehát nincs szükség sem vitatható bírói döntésekre, sem véget nem érő veszekedésekre, hogy bent volt vagy sem, megvan a pont vagy nincs. Marad tisztán a hamisítatlan játékélmény.

• Harmadszor: mert technológiánk segítségével a játék levezényléséhez elég egyetlen irányító személy, sőt tapasztalt játékosok irányító nélkül is játszhatják. Ennek különösen nagy jelentősége van táborokban, iskolákban. Míg a hagyományos nagy csapatjátékokhoz több felügyelő, bíró, fegyelmező, irányító pedagógus is szükséges, a mi játékaink játszása során ezen pedagógusok, tábori segítők értékes időt takaríthatnak meg egyéb tevékenységre vagy pihenésre.

• Negyedszer: mert így minden egyes játékos eredménye pontosan látható a számítógépben, kiértékelhető mindenki teljesítménye, nyomon követhető a játékosok figyelmének, reakcióidejének, tudásának fejlődése játékról-játékra.

• Ötödször: mert így a továbbfejlesztések, innovációk határa jóformán a csillagos ég 🙂 Rendelkezünk izgalmas online fejlesztési tervekkel, melyeknek során összekapcsolhatunk több játékhelyszínt, és egészen különleges módon kapcsolhatunk be online felhasználókat is a valós játékba.

Jó kikapcsolódást kívánunk! 🙂