VR vagy WR? Avagy “Virtual Reality” kontra “We are the Reality”

Napjainkban egy új tech-forradalom zajlik a számítógépes játékok világában: a VR, vagyis a virtuális valóság (Virtual Reality) forradalma. Egyre olcsóbban és egyre jobb minőségben elérhetőek a különféle okos-szemüvegek vagy video-szemüvegek, melyekkel a játékosok nem képernyőn nézik a játékot, hanem mindent három dimenzióban látnak, „beléphetnek” mindenféle varázslatos virtuális térbe, és bármilyen karaktert, szerepet magukra ölthetnek, amit csak a játékkészítők fantáziája megalkotott.

Nagyon izgalmas és ingergazdag világ ez, érdemes kipróbálnia mindenkinek, akit érdekel.

Itt nem térek ki részletesebben olyan egészségügyi problémákra, amiket ezek a VR játékok okozhatnak. Sok felhasználó számolt be rosszullétről az első használat során, illetve szakemberek kifejezték a látás esetleges károsodása miatti aggodalmaikat. Mindenesetre nem lehet ártalmasabb, mint egy régebbi játék, amely közben a játékos órákon át görnyedt, a képernyőt bámulva.

Inkább három olyan problémát szeretnék kiemelni, amikről kevesebb szó esik, pedig elég fontosak.

1. Virtuális ingergazdagság kontra valós élet.

Gyakran halljuk, hogy a mai gyerekek, fiatalok wi-fi nélkül unatkoznak. Megszokják azt az ingergazdagságot, azt a hatalmas információmennyiséget, amit az Internet tartalmaz, és ha ez nem adott, akkor minden egyéb „unalmas”. Ez csak fokozódni fog a VR terjedésével. Nehéz kérdés, hogy hová vezet mindez, meddig lehet fokozni az ingereket, meddig lehet még izgalmasabbá és érdekesebbé torzítani a valóságot? Lehet tövig nyomni a gázt sokáig, de néha besül a motor, kiég az izzó, elsötétül a led, és megadja magát a legjobb akku is 🙂

2. Mások fantáziája a sajátunk helyett?

Amikor a televíziózás elterjedt, és megfilmesítettek híres klasszikus regényeket, sokan aggódtak, hová lesz így az a fantáziatágító élmény, amit egy elolvasott regény jeleneteinek elképzelése nyújt? Tulajdonképpen a VR játékoknál is arról van szó, hogy játékosként egy másik ember fantáziájába csöppenünk, és a sajátunkra már nincsen szükség. Előregyártott karaktereket ölthetünk magunkra, ami varázslatos érzés is lehet, meg olykor menekülés is a saját „unalmas” életünktől…

3. Van itt minden, csak éppen a másik ember valósága hiányzik.

A virtuális valóság világában szinte mindenhová eljuthatunk, mindenféle szerepet és szituációt kipróbálhatunk, az egész csak pénzkérdés, na meg persze szoftverfejlesztői hozzáértés és fantázia kérdése. Igen ám, de közben pont az szorul a háttérbe, ami igazán emberré tesz bennünket: a másik ember valósága. Az állatokat ösztönös társkeresés, falkaszellem tartja össze. Mi emberek képesek vagyunk mélyen megismerni a másik embert, és barátságot, igazi, őszinte szellemi és érzelmi kapcsolatot kialakítani vele. Ehhez azonban sokféle helyzetben meg kell ismernünk a másikat: munka, szenvedés, öröm, egészség, betegség, pihenés, kikapcsolódás és igen: játék közben is! Egy, a virtuális világ változatos álarcait magára öltő játékostársat nehezebb megismerni, mint azt, akinek játék közben látod az arcát, a szemébe nézhetsz, és igazi kézzel megveregetheted az igazi vállát, ha fordított a csapatotok javára.

Erre részben megoldást jelenthetne az AR, azaz a kiterjesztett valóság (Augmented Reality). Itt nem csak a virtuális világot látja a játékos, hanem a valódit is, „megtűzdelve” virtuális elemekkel (mint pl. a Pokémon Go). Itt a kérdés e megtűzdelés mértéke. Ha az ember egy okostelefont bámulva kóvályog, vagy egy létező tájra épített elképesztően gazdag virtuális térben mozog, akkor a fenti 3 pont éppúgy érvényes. Elgondolkodtató lehet még az az űr, ami a rendszer kikapcsolása keletkezik, és marad az „unalmas” eredeti táj, épület, élet…

Persze lehet azt mondani, hogy nem kell felfújni a dolgot, a VR/AR játékok is „csak ártalmatlan játékok”, megvan a helyük és szerepük, de semmi többről nincs szó: ez csak játék. Rendben, nem akarunk mi ekkora világtrendekkel szembemenni, szélmalom-harcot folytatni. Élvezze ki-ki kedvére mindazt, ami jó a VR/AR játékokban, hiszen van bennük sok jó, ráadásul a VR/AR technológiát a játékon túl is egy csomó területen igen hasznosan lehet használni.

Mi inkább „feltennénk az asztalra” egy teljesen új lehetőséget: a szabadtéri okoscsapatjátékot. Valódi, hús-vér emberek szaladnak, izzadnak, nevetnek és biztatják egymást. Saját arcukkal néznek a másikra, terveket szőnek és fantáziálnak, összefognak, és együtt küzdenek. Mindeközben mégiscsak egy számítógépes játék részesei.

Számunkra nagyon fontos a WR, azaz: MI VAGYUNK A VALÓSÁG (We are the Reality)!

Középpontban: újra az ember! A számítógép csak segít a játékszabályok betartásában, és speciális effekteket ad a csapatjátékhoz.